TUDÁSTÁR BLOG

10 apró jel, hogy zseni vagy igazából

Lehet, hogy egy igazi zseni vagy, csak éppen nem tudsz róla? Bár ezek a tulajdonságok apró jelekben mutatkoznak, azért vannak ráutaló tünetek, melyek jó eséllyel megjósolják, ha lángész vagy. Itt van néhány bizonyított tény, amiből megtudhatod, hogy te a zsenik közé tartozol-e! Nézzük is az elsőt!

A témáról készült animációs videót ide kattintva tudod megnézni.

1. jel: Te vagy a legidősebb testvér

Ha Te vagy a legidősebb a testvéreid között, biztosan nagyobb intelligenciával fogsz rendelkezni, mint ők. Számos tanulmány állítja, hogy a legidősebb gyerekek nagyobb valószínűséggel zsenik, mint a fiatalabb testvéreik.

A New York Times egy mérföldkőnek számító tanulmányról számolt be. A 2007 júniusában publikált új eredmények azt mutatták, hogy a legidősebb gyermekeknél IQ tekintetében, átlagosan 3 pontos eltérés mutatkozott a legközelebbi testvérhez képest. Az eredmények szerint a különbség nem biológiai tényezők, hanem a szülők és gyermekek közötti pszichológiai kölcsönhatás következménye.

A fentiek miatt kijelenthető, hogy a legidősebb testvérek intelligensebbek, mint a fiatalabbak. Így, ha Te vagy a legidősebb, gratulálunk, zseni vagy!

2. jel: Részt vettél zenei képzésben

Ez lehet, hogy homályosan hangzik a számodra, de a valóság tartalmát több kutató is igazolta. Ha gyerekkorodban tanultál zenét, elég jó eséllyel magasabb az IQ szinted, mint azoknak, akik nem zenéltek kiskorukban.

Egy 2011-es kutatás eredménye azt mutatta, hogy a 4-6 éves gyermekek között a szóbeli intelligencia teszt eredmények magasabbak lettek pár hónappal a zenei tanulmányok elkezdése után.

Schellenberg 2013-ban egy korábbi kutatását megismételve ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy a legmagasabb IQ növekedéssel rendelkező 6 éves gyerekek között azok voltak, akik 9 hónapon keresztül zeneórákat vettek, szemben azokkal, akik nem jártak ilyen jellegű külön órákra.

Ha zenét tanultál, annak hatása van az intelligenciád növekedésére és a kognitív képességeidre, mint az észlelés, figyelem, emlékezés, képzelet és gondolkodás.

3. jel: Karcsú vagy

A karcsúság és vékony alkat nagymértékű összefüggést mutat az IQ szinttel. Ha nem vagy elhízva, bizonyára zseni vagy. A kutatók 2 200 felnőttel végeztek intelligencia teszteket 5 éven keresztül, és akiknek szélesedett a derékmérete, azok kognitív teljesítménye gyengébb lett.

Egy 2006-os kutatás azt mutatta, hogy a negyvenes éveikben lévők, akik 11 évesen rosszabb eredményt értek el szóbeli és írásbeli vizsgáikon, valószínűleg túlsúlyosak voltak. A kutatók azt állították, hogy az okosabb gyerekek jobb tanulási lehetőségeket találtak, mint kevésbé elmés társaik, így magasabb társadalmi és fizetési státuszt értek el. Ezzel ideálisabb körülményeik teremtődtek arra, hogy törődjenek az egészségükkel.

Ugyanakkor a legfrissebb eredmények azt mutatták az óvodás korú gyerekeknél, hogy az alacsonyabb IQ szint a magasabb BMI indexhez kötődik.

Mivel a testtömeg index és az okosság összefüggésbe hozható a társadalmi-gazdasági helyzettel, a tudósok most azt állítják, hogy a környezettel kapcsolatos tényezőket is meg kell vizsgálni.

4. jel: Többet aggódsz, mint mások

Az is a zsenialitást és a magas IQ-t jelzi, ha sokat agyalsz és idegeskedsz az élet dolgain. Számos szorongást vizsgáló tanulmány szerint, egyre nagyobb mértékben nyer bizonyítást, hogy az aggodalmas emberek néhány szempontból okosabbak lehetnek, mint mások.

Például az egyik kutatás során 126 végzőst kérdeztek meg arról, milyen gyakran aggódnak. Edward Shelby pszichológus a Psychology Today c. magazinban közölte megállapításának részleteit, miszerint azt is vizsgálták, hogy a diákok milyen gyakran elmélkednek vagy rágódnak folyamatosan olyan körülményeken, amelyek zaklatottá teszik őket.

A végén az jött ki, hogy azok az egyének, akik nyugtalanok és elmélkedőbbek voltak, jobban teljesítettek a verbális intelligencia teszteken, mint azok, akik nem aggodalmaskodtak vagy agyaltak annyit.

“Eddig úgy tekintettük, hogy az aggódás negatív tulajdonság – az intelligencia pedig pozitív. Az aggódás azonban segíthet elkerülni a veszélyes helyzeteket, függetlenül attól, hogy milyen kimenetelük várható”

5. jel: Vicces vagy

Igen. Ha jó a humorérzéked, biztos, hogy zseni vagy. Számos kutatás bizonyítja azt a tényt, hogy akik humoruknál vannak, viccesebbek és kreatívabbak, mint mások, az intelligencia teszteken is jól szerepelnek.

400 pszichológia szakos diák olyan intelligencia teszten vett részt, amely az absztrakt és verbális intelligenciát mérte. Ezt követően megkérték őket arra, hogy készítsenek feliratokat New York-i rajzfilmekhez, amelyeket azután független értékelők ellenőriztek le. Kiderült, hogy az okosabb diákokat viccesebbnek találták, zseniális feliratokat alkottak.

Tehát bizony zseni vagy, ha a nagyon vicces emberek közé tartozol!

6. jel: Folyton kíváncsi vagy

Nincs olyan zseni, aki ne lenne kíváncsi. Egy lángelme mindig keresi mindennek az értelmét, és folyamatosan hajtja a kíváncsisága. Az ilyen típusú emberek általában kreatívabbak, és állandóan érdekli őket, hogy mi történik a világban. Igazán okosan állnak hozzá olyan problémák megoldásához, amelyeket a kevésbé intelligensek nem tudnának megoldani. Bizony ők azok, akik valóban sokat tesznek a világ fejlődéséért és jobbá tételéért.

Albert Einstein szerint: “A lényeg az, hogy soha ne hagyd abba a kérdezést. A kíváncsiságunk nem véletlen.”

A Londoni Egyetem Goldsmiths nevű kutatócsoportja azt a felfedezést tette, hogy az egyének szellemi befektetése, vagyis ‘amibe intellektuálisan időt és energiát fektetnek’ jelentős szerepet játszik a kognitív fejlődésükben.

7. jel: Kissé rendetlen vagy

Ez jó hír lehet számodra, de anyukádnak már biztos nem annyira. Gondolhatnád, hogy csak rossz szokás, ha rendetlen a szobád vagy a munkahelyed, de néhány kutatás azt állítja, hogy akiknek rendezetlen a környezete azok bizony kreatívabbak és intelligensebbek.

Kathleen Vobs, egy Minessota-beli Carlson Pszichológia Tudomány Egyetem munkatársa szerint a rendetlen közegben végzett munka, hatékonyan serkenti az alkotóképességet.

48-an vettek részt egy kísérletben, akiket arra kértek, hogy találjanak ki új dolgokat a ping pong labda alternatív használatára. A társaság fele, akik szépen berendezett szobákban dolgoztak, kevesebb ötlettel álltak elő, mint a másik csapat tagjai, akik egy zsúfolt szobákban tevékenykedtek.

Tehát, ha te egy limlom gyűjtögető vagy és a szobádba betérő arra kér, hogy takaríts ki,  csak annyit mondj neki hogy épp a kreativitásodat pörgeted fel és zseni vagy!

8. jel: Balkezes vagy

A tudósok már többször is utaltak arra, hogy a balkezesek általában találékonyabbak, eltérő gondolkozásúak és jobban érvelnek, mint a jobbkezesek. A balkezességet régebben a bűnözéssel is összefüggésbe hozták, és még most is kérdéses, hogy miért van valamivel több balkezes bűnöző, mit, aki jobb kézzel zsiványkodik.

A legújabb tanulmány a balkezességet a szokatlan, eltérő gondolkodási móddal kapcsolta össze, amely egy olyan kreativitást eredményezett, mely új gondolatok születésére ösztönzött – legalább is a férfiak körében.  Ugyanis az urak csoportjában figyelték meg, hogy a balkezesek jobbak teljesítettek a szokatlan gondolkodást vizsgáló teszteken.

A balkezesek ügyesebben kombináltak össze két meglévő tárgyat egy harmadik előállítására – például, egy rúdból és egy konzervdobozból madáretetőt készítettek.  Szintén kiválóak voltak abban a tesztben, hogy különböző szólistákból minél több alternatív csoportba soroljanak szavakat.

A kezességet leggyakrabban egy nemzetközileg elismert, tudományos módszerekkel kialakított teszttel, az ún. Edinburgh Handedness Inventoryval szokták vizsgálni.

9. jel: Éjszakai bagoly vagy

Ennek a jelnek biztos igazán örülsz. Míg általában azt mondják, hogy aki, korán kel, aranyat lel, néhány kutatás éppen az ellenkezőjét állítja. Azok, akik későig fent vannak, gyakran szorgalmasabbak, kivéve, akik csak azért éjszakáznak, hogy filmet nézzenek, vagy online ismerkedjenek.

Az egyik kutatás, felfedezte, hogy az éjszakai baglyok lehagyják a reggeli pacsirtákat intellektuálisan, ha minden tényezőt figyelembe veszünk.

Néprajzi bizonyítékok szerint az ősi körülményeket kevés éjszakai tevékenység jellemezte, de sokat beszélgettek egymással, családtagjaikkal.

Akik tovább ébren maradnak okosabbak és fogékonyabbak új, fejlődést jelentő értékek elsajátítására.

10. jel: Minden olyan könnyűnek tűnik a számodra

Nem állítom, hogy a lustaság egyenlő az intelligenciával. De azért az elmondható, hogy az okosoknak nem kell annyira megerőltetni magukat, mint a ‘harcosoknak’, hogy készségeiket fejleszteni tudják – legalább is néhány területen.

David Z. Hambrick és Elizabeth J. Meinz pszichológusok egy kutatásról számoltak be a New York Times-ban, amelyet különösen okos fiatalok körében végeztek a Vanderbuilt Egyetemen.

A tanulmányban 2 000 olyan embert követtek nyomon, akik a top első százalékban szerepeltek a S.A.T , vagyis az Iskolai Alkalmassági Vizsga tesztjén. Hambrick és Meinz összehasonlította azokat, akik 12 évesen ‘csak’ a 99,1 %-os értékkel végeztek intellektuális készségekből, és azokat, akik 99,9 %-os eredményt produkáltak. Kiderült, hogy a 99,9%-ot teljesítők akár háromszor vagy ötször nagyobb valószínűséggel szereztek doktori fokozatot, védettek le egy szabadalmat, publikáltak tudományos folyóiratokban vagy adtak ki irodalmi művet.

Következtetésük szerint, bár csodálatra méltó a nagyobb tudás megszerzéséért való törekvés, bizonyos belső képességeket nem lehet mindig megtanulni.

Írd meg a véleményed!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

SZIA, ÁDÁM VAGYOK…

2018-ban hoztam létre a Tudástár Klub önfejlesztő közösséget, mely azóta az ország egyik legnépszerűbb önképzési szolgáltatása lett. Örülnék, ha Te is csatlakoznál hozzánk!

Tudástár Klub